Médiák egyesület - Rólunk

Rólunk

Fiatalok vagyunk. Jobb társadalmat szeretnénk. Szerintünk, ha egy picit jobban oda figyelnénk egymásra, mondanánk egy kedves mondatot, megkérdeznénk a másiktól: mi a bajod, vagy csak rá mosolyognák sűrűbben ismerőseinkre, máris jobb lenne a világunk.

Hiszünk a közösség erejében. Egyedül nem, de ha összefogunk bármit el tudunk érni. És lenne mit. Ki törődik ma a Fiatalokkal? Véleményünk szerint a fiatalságot egyedül hagyták. Mi elszomorítónak tartjuk, hogy a fiatalok élete minden területen súlyos pénzekbe kerül. Ezzel párhuzamban, a diákmunkák elképesztően alacsony órabéreket nyújtanak. Hány órát kell dolgozni egy Sziget hetijegyre?  Egy nyári tábor 50 ezer forint, egy hétvégi buli pedig egy tízes…

A MÉDIÁK Egyesületet azért alapítottuk, hogy fiatalok számára nonprofit alapon programokat szervezzünk,emellett tehetséges társainknak segítsünk. Tudjuk, nem könnyű dolog, de teszünk. És erre kérünk téged is. Mert aki tud tenni, és nem tesz, az bűnös, a társadalmi közöny nevű bűnt követi el. Szóval, ha van időd és kedved a munkánkat segíteni, szervező tagjává válni csapatunknak, vagy te is alkotnál egy közösséget iskoládban, településeden, ahol laksz, jelentkezz! mediakegy@freemail.hu






Két Játékkal is várunk téged: Budapesti Detektív és Kalandjáték a városban

 

Unod már az elcsépelt játékokat? Valami újra vágysz? Az Amerikai Egyesült Államokban igen nagy népszerűségnek örvendő városjáték először Magyarországon!

A játékban Te egy nyomozó vagy, meg kell találnod és „le kell tartozatnod” valakit, akinek csak a nevét tudod, és mindössze egy fényképed van róla.  Persze neked is van némi vaj a füled mögött, és rád is vadászik egy Detektív, aki bárhol bármikor letartóztathat…

 

Részletek>>      Jelenkezés>>         Kalandjáték a városban>>

Számháború a Nemzetinél

Hatalmas számháború csatára hívunk Téged és barátaidat. Számháborúztál már a Nemzeti Színháznál, a Művészetek Palotájánál vagy a kettő közötti labirintusban??? És játszanál? Jelentkezz a játékra (az első 500 jelentkező vehet részt, tehát siess!) !

 

Jelentkezés:

http://www.mediakegyesulet.hu/?Regisztr%E1ci%F3_a_sz%E1mh%E1bor%FAra


FIGYELEM!!!

Amatőr, fél profi zenekarok, színjátszó társulatok részére pályázatot hírdetünk
(részletek a Pályázatok menüpont alatt)!

KÉTEZREDIK NYERT!!

!

Ugyan holtversenyben, de megvan a kétezredik regisztráció! Is! A nyertesek  szintén egy –egy tábla Milka csokit nyertek!!! Arra gondoltunk, hogy most a 2500. is nyer, szólj a barátaidnak, ha szeretnétek egy tábla csokit, és regisztráljanak hírlevelünkre!



EZREDIK NYERT!!!

Ez gyors volt! Ugyan holtversenyben, de megvan az ezredik regisztráció! A nyertesek egy –egy tábla Milka csokit nyertek!!! Úgy döntöttünk a 2000. is nyer, regisztrálj gyorsan! 

Nyertesek:

Bernula Adrienn
Malakuczi Nóra


Egy vicc:

Mediák egyesület Főoldal Főoldal Rólunk Értékek Fórum Képek Adomány Pályázat Kontakt